Balin – Aspius aspius (Linnaeus, 1758)
Család: Pontyfélék (Cyprinidae)
Angol név: Asp
Német név: Rapfen
Legkisebb kifogható méret: 40 cm. Tilalmi idő: március 1. – április 30.

Ismertetőjegyek:  Teste megnyúlt, mérsékelten magas, oldalról lapított. Félig fölső állású szája nagy, szájszöglete a szem alatt van. Alsó állkapcsának csúcsa kissé felfelé hajló, enyhén kampós. Hátúszójában 8, farkalatti úszójában 12-14 elágazó sugár számolható. Utóbbi úszó szegélye erősen homorú, mivel elülső részén az úszósugarak jóval hosszabbak, mint az utánuk következők. Pikkelyei aprók, számuk az oldalvonalon 65-75. Az alsó úszók gyakran már a fiataloknál is rózsaszínesek, az idősebbeknél pedig kifejezetten vörhenyesek. Nagy növésű hal, jól fejlett példányainak hossza 50-60 cm, de kivételesen egy métert is elérhet. A hazai horgászrekord 10,54 kg (1991).

Hasonló fajok.  Nagy szája miatt hasonlít hozzá a domolykó (18), de annak pikkelyei nagyobbak – számuk az oldalvonalon 44-46 –, anális úszója rövidebb és domború szegélyű. A balin ivadéka a küszhöz (24) is hasonló, de utóbbinak a szája kicsi, nem ér a szeme alá, anális úszóját ellenben több, 17-20 osztott sugár támasztja. A kurta baingot (23) egészen fölső állású szája és a csak az első néhány pikkelyen látható oldalvonala különbözteti meg a kis balinoktól. Az utóbbi évtizedekben vizeinkben nem észlelt, illetve nem bizonyított előfordulású állasküsz (26) alsó úszói sárgásszürkék, anális úszójának széle csak enyhén homorú, szája kisebb.

Környezet.  Elsősorban a nagyobb folyóvizek lakója, ahol a márnazónától egészen a torkolatig megtalálható. Kiváló alkalmazkodóképességét mutatja azonban, hogy megél a nagyobb tavakban, a holtágakban, sőt még a félsós tengeröblökben is. A kis folyóknak inkább csak az alsó, sügérzónájában él.

Táplálék.  Magányosan vagy néhány fős csapatokban keresi táplálékát, amely az első időkben plankton-szervezetek­ből és apró gerinctelen állatokból áll, majd áttér a halfogyasztásra. Nyíltvízi ragadozó lévén legfontosabb zsákmánya az ugyanott csapatosan élő küsz.

Szaporodás.  Március közepétől május elejéig ívik. Ikráit a kemény, rendszerint sóderes aljzatra rakja, de megfelel számára a parti fák sűrű gyökérzete is. Az ikraszemek kb. 1,5 mm átmérőjűek, számuk 30 és 400 ezer között változik. Ivarérettségét 3-4 éves korban éri el.

Elterjedés.  Hazánk területén őshonos európai faj, elterjedési területe a Rajnától az Urál hegységig tart. Hazai előfordulása:

    Öreg-Duna, Mosoni-Duna, Duna, Rábca, Rába, Huszászi-patak, Pinka, Strém, Marcal, Cuhai-Bakony-ér, Ipoly, Apátkúti-patak, Lókos-patak, Sződi-patak, Benta, Dunavölgyi-főcsatorna,

    Zala, Sió, Kapos,

    Dráva, Mura, Kerka, Karasica,

    Tisza, Túr, Öreg-Túr, Szamos, Kraszna, Bodrog, Keleti-főcsatorna, Nyugati-főcsatorna, Sajó, Bódva, Rakaca, Hernád, Takta, Rima, Csincse, Kácsi-patak, Laskó, Zagyva, Tarna, Bene-patak,

    Hármas-Körös, Hortobágy-Berettyó, Sebes-Körös, Berettyó, Kettős-Körös, Fekete-Körös, Fehér-Körös, Maros,

    Balaton, Kis-Balaton, Fertő, Velencei-tó, Tisza-tó,

    nagyobb csatornák, holtágak, halastavak, horgásztavak, víztározók.

Jelentőség.  A balin minden nagyobb vizünkben megtalálható, ritkának se mondható, ennek ellenére a halászzsákmánynak csak kis részét adja, mert a nyílt vízben szétoszló állományból ritkán adódik nagy fogás. Horgászata viszont jelentős, mert kiváló sporthal, és a nagyobb példányok is gyakoriak. Húsa szálkás, de nagyon ízletes.
                                     Forrás:Magyarország halfaunája
                                                  Szerző(k): Dr. Harka Ákos, Sallai Zoltán