58. Csuka – Esox lucius Linnaeus, 1758
Előző Előző      5. fejezet - Halaink és elterjedésük      Következő Következő
58. Csuka – Esox lucius Linnaeus, 1758
Család: Csukafélék (Esocidae)
Angol név: Pike
Német név: Hecht
Legkisebb kifogható méret: 40 cm. Tilalmi idő: február 15. – március 31.

Ismertetőjegyek.  Megnyúlt, oldalról enyhén lapított testű hal, hát- és hasvonala szinte párhuzamos. Feje

nagy, orra igen hosszú, széles és lapos, a kacsa csőrére emlékeztet. Félig fölső állású, hatalmasra tátható

szájában erős és hegyes ragadozófogak ülnek. Szájhasítéka vízszintes, fölső állkapcsának hátsó széle a

viszonylag nagy szem alá ér. A test végére tolódott hátúszóban 13-16, a hasonló helyzetű anális úszóban 10-13

elágazó sugár számlálható. Farokúszója nagy és mélyen bemetszett, páros úszói kicsik. Pikkelyei aprók,

erősen ülnek a bőrben, és nemcsak a testet borítják, hanem a fej hátsó részére is ráterjednek. Oldalvonalán

120-144 átluggatott pikkely sorakozik. Színe a szürke és a barna átmenete, oldalait világosabb, úszóit

sötétebb szabálytalan foltok mintázzák. Hosszú életű, nagyra növő hal, kivételesen 1 méternél nagyobb is

lehet. A hazai horgászrekord 20,47 kg (1994).

Hasonló fajok.  A csukafélék családjának ez az egyetlen képviselője Európában, így igazán hasonló rokona,

amellyel összetéveszthető lenne, nem él vizeinkben. A testének végén elhelyezkedő páratlan úszók, a

kacsacsőrszerű orr és a szem alá érő igen nagy száj minden más halunktól megkülönbözteti.

Környezet.  A csuka nagyon jó alkalmazkodású, a környezetével szemben meglehetősen igénytelen faj, amely

a hegyvidéki patakok kivételével szinte minden víztípusban megél. Nagyobb állományai a dús növényzetű, de

még nyílt vízzel is rendelkező sekély tavakban, holtágakban és mocsarakban alakulnak ki. A frissen feltöltött

csatornák és víztározók benépesítésében pionír szerepet játszik. Nagyobb folyókban a paduczónától lefelé

növekvő számban található, és többnyire a kis folyókban is jelen van.

Táplálék.  Robbanékony mozgású, lesből támadó falánk ragadozó. Tápláléka zömmel hal, olykor alig

nagyobb, az általa zsákmányolt prédánál.

Szaporodás.  Február végétől április elejéig szaporodik, ivarérettségét 2-3 éves korban éri el. A csendes vizek

növényzetére ívik. Az ikraszemek száma testtömeg-kilogrammonként 2 500 körül alakul, átmérőjük kb. 2,5

mm.

Elterjedés.  Őshonos halunk, amely igen nagy területen él, az északi félteke hideg és mérsékelt éghajlati

övében minden kontinensen megtalálható. Hazai előfordulása:

    Öreg-Duna, Mosoni-Duna, Duna, Rábca, Répce, Rába, Pinka, Strém, Marcal, Cuhai-Bakony-ér, Által-ér,

Ipoly, Kemence-patak, Dunavölgyi-főcsatorna, Kiskunsági-főcsatorna,

    Zala, Zala-Somogyi-Határárok, Tapolca-patak, Eger-víz, Sió, Kapos, Koppány,

    Dráva, Mura, Kerka, Szévíz, Rinya, Zsdála-patak, Karasica,

    Kolon-tó (Izsák), Péteri-tó (Pálmonostora), tőzegbányatavak (Szank), Vörös-mocsár (Császártöltés),

Dong-éri-főcsatorna,

    Tisza, Túr, Öreg-Túr, Szamos, Kraszna, Csaronda, Bodrog, Ronyva, Keleti-főcsatorna, Nyugati-főcsatorna,

Sajó, Bódva, Rakaca, Hernád, Vadász-patak, Hejő, Eger-patak, Csincse, Laskó, Zagyva, Hajta, Tarna,

Tarnóca,

    Hármas-Körös, Kettős-Körös, Fekete-Körös, Fehér-Körös, Hortobágy-Berettyó, Sebes-Körös, Berettyó,

Ér, Maros,

    Fertő, Balaton, Kis-Balaton, Velencei-tó, Tisza-tó,

    egyéb tavak, halastavak, holtágak, mocsarak, csatornák, folyóvizek.

Jelentőség.  Természetes vizeink halászatában és horgászatában egyaránt igen jelentős halfaj.

Népszerűségében széles körű elterjedése mellett az is szerepet játszik, hogy télen, a jég alól is fogható.

Száraz, kissé szálkás húsát egyesek túlságosan „csukaízűnek” tartják, mások viszont éppen ezért kedvelik.

                                      Forrás:Magyarország halfaunája
                                                 Szerző(k): Dr. Harka Ákos, Sallai Zoltán