Kősüllő – Sander volgensis (Gmelin, 1788)
Család: Sügérfélék (Percidae)
Angol név: Volga pikeperch
Német név: Wolgazander
Legkisebb kifogható méret: 20 cm. Tilalmi idő: március 1. – május 31.

Ismertetőjegyek.  Megnyúlt, aránylag alacsony, oldalról lapított testű hal. Feje hosszú, a szeme nagy, ehhez mérten az orra rövid, nem sokkal haladja meg a szem átmérőjét. Szája csúcsba nyíló, elég nagy, de fölső állkapcsának vége nem ér túl a szem középvonalán. Szájában erős fogak ülnek, de a többi közül kiemelkedő ebfogai csak a 10-15 centinél kisebb, fiatal példányoknak vannak. Körülbelül azonos magasságú hátúszói közül az elsőben 12-14 tüske, a másodikban 20-22 elágazó sugár számolható. Farokúszója jól fejlett, a széle enyhén bemetszett. Farkalatti úszója rövid, benne 9-10 osztott sugár van. Pikkelyei aprók, számuk az oldalvonalon 70-83. Zöldesszürke oldalát határozottabb vonalú sötét harántsávok tarkítják. A nagyobbak testhossza 25-30, esetleg 40 cm. A hazai horgászrekord 3,2 kg (1980).

Hasonló fajok.  Legjobban a süllő (78) hasonlít hozzá, de annak orra és teste nyújtottabb, oldalainak harántsávozása szabálytalanabb és elmosódottabb, a szája nagyobb – fölső állkapcsa nemcsak a szem középvonalán, hanem többnyire a hátulján is túlér –, és a nagyobb példányoknak is van ebfoga. A sügér (74) magasabb hátú, és első hátúszójának végén egy nagyobb fekete folt van.

Környezet.  Elsősorban a dévérzónában él, bár kisebb számban a márnazónában is előfordul. Az állóvizek közül a sekély, iszapos medrű tavakban, holtágakban illetve a tavak és holtágak ilyen jellegű részein jelentősebb állományai alakulhatnak ki, de az elmocsarasodott vizekben nem él. A síkvidéki víztározókban kezdetben még ritka, de a feltöltődés előre haladásával nő a gyakorisága. Többnyire ragaszkodik a nagyobb víztérhez, ahol a rosszabb vízminőséget is elviseli, de kis vizekben nemigen találjuk meg.

Táplálék.  Kezdetben planktonszervezetekkel, majd fenéklakó gerinctelen állatokkal táplálkozik, az idősebbek pedig fokozatosan áttérnek a ragadozásra, apróbb halakat fogyasztanak.

Szaporodás.  Három- vagy négyévesen válik ivaréretté, szaporodása márciustól június végéig is elhúzódhat. Íváskor a növényekkel benőtt szélvizekbe, folyóknál az elöntött hullámtérre vonul. A növényzetre tapadó megtermékenyített ikrát nem őrzik a szülők. Az ikraszám nőstényenként általában 30-80 ezer között mozog.

Elterjedés.  Kizárólag Európában, ezen belül pedig csak a Fekete-tengerbe és a Kaszpi-tengerbe ömlő folyók vízrendszerében honos. A két legnagyobb elterjedési körzete a Duna és a Volga medencéje. Hazánkban őshonos, főként nagyobb vizeinkben fordul elő:

    Öreg-Duna, Mosoni-Duna, Duna, Rába, Ipoly, Váli-víz,

    Dráva, Mura,

    Tisza, Szamos, Bodrog,

    Hármas-Körös, Kettős-Körös, Hortobágy-Berettyó, Sebes-Körös, Berettyó, Maros,

    Balaton, Kis-Balaton, Fertő, Velencei-tó, Tisza-tó,

    egyéb tavak, halastavak, holtágak, nagy csatornák.

Jelentőség.  A kősüllő természetes vizeink halászatában kisebb, a horgászfogásokban valamivel nagyobb jelentőséggel bír. A kifogott mennyiség azonban még a horgászzsákmányban is csak 1-10 százaléka a süllőének, tehát a kősüllő nem tartozik a gazdaságilag igazán fontos halaink közé. Húsa egyébként kitűnő minőségű, a süllőével egyező értékű. Európában sebezhető fajok között tartják számon.
                              Forrás:Magyarország halfaunája
                                          Szerző(k): Dr. Harka Ákos, Sallai Zoltán